Folytatódik a küzdelem az NB1-ben

A már bajnok Ferencváros és a biztos második Fehérvár rangadójával kezdődik meg a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, utolsó előtti fordulója, melyben a harmadik hely megszerzése és a kiesés elkerülése szempontjából fontos mérkőzésekre kerül sor.

 

 

A kedd esti nyitánynak a helyezés szempontjából nincs tétje, de – amint azt mindkét oldalon hangsúlyozzák – így sem mindegy, hogy milyen játékkal, milyen eredmény születik.
Szerhij Rebrov, a fővárosiak vezetőedzője az Újpest felett aratott szombati győzelem után, a Fehérvár, majd a Mezőkövesd elleni mérkőzésre is utalva úgy fogalmazott, örül, hogy nincsenek nyomás alatt, amikor három ilyen nehéz ellenféllel találkoznak.
„Fontos, hogy a bajnoki címtől függetlenül is megnyerjük ezeket a mérkőzéseket, persze sérülések nélkül” – idézte őt a fradi.hu oldal.
A székesfehérváriaknál az utolsó hazai fellépésére készül a csapatkapitány Juhász Roland, aki az idény végén visszavonul.
„Amiatt mindenképpen szomorú vagyok, hogy a bajnokság végeredményét tekintve tét nélküli lesz a mérkőzés, viszont mégiscsak a Ferencváros ellen lépünk pályára, ami mindig kiemelt találkozó, most ráadásul a friss bajnok lesz az ellenfelünk. Szeretnénk a pályán megmutatni, hogy ez a nagy pontkülönbség, ami kialakult az FTC és közöttünk, nem a realitás, be akarjuk bizonyítani, hogy vagyunk olyan jó csapat mint keddi ellenfelünk” – mondta a klub honlapjának nyilatkozva.
A 37. évét július 1-jén betöltő védő, aki 2016 végén búcsúzott el a válogatottól, elárulta, hogy egyre jobban elérzékenyül, ahogy közeledik a mérkőzés.
„Ami persze nem baj, hiszen azért történhet meg, mert rengeteg élmény jut eszembe, de nem lesz egyszerű. A célom az, hogy akár edzőként, akár más pozícióban a futballközegben maradva hasonló sikereket érjek el a jövőben, és ugyanúgy sírhassak majd az örömtől, ahogy most valószínűleg a befejezés miatt fogok” – mondta a molfehervarfc.hu oldalnak.
A két csapat eddigi két idénybeli mérkőzését az FTC nyerte meg, október végén 2-1-re Székesfehérváron, február közepén pedig 1-0-ra otthon.
Az első két hely már korábban eldőlt, de a harmadikért – amely ugyancsak nemzetközi kupaindulást ér – még komoly a küzdelem a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia között. A két együttes azonos ponttal áll, de előbbinek több győzelemmel kedvezőbb a helyzete. A kövesdiek szerdán a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent fogadják, amely vélhetően mindent belead majd, hogy megkapaszkodjon az élvonalban. A vendégcsapat önbizalmának minden bizonnyal jót tett, hogy vasárnap otthon 4-0-ra verte a DVTK-t, de sikertelen széria után a Mezőkövesd is javított szombaton, amikor saját közönsége előtt egy félidőt emberhátrányban játszva, a ráadásban szerzett góllal kicsikarta a győzelmet a Fehérvárral szemben. Ezzel maga mögött tartotta a Puskás Akadémiát, amely a Paks elleni hazai sikerrel tartotta ugyan a lépést, de előzni nem tudott. A negyedik helyezett ezúttal Kisvárdára látogat, ahol az előző fordulóban szintén három ponttal gazdagodó hazaiak számára a bennmaradás a cél. Utóbbi együttes a nyolcadik és három ponttal előzi meg az utolsó előtti Debrecent, közöttük pedig az Újpest és a Paks várja – veszélyeztetettként – a ZTE, illetve a Diósgyőr elleni hazai mérkőzést.

A 32. forduló programja:
kedd:
MOL Fehérvár FC-Ferencvárosi TC 18.55
Újpest FC-ZTE FC 21.05
szerda:
Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 16.55
Budapest Honvéd-Kaposvári Rákóczi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.00
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia FC 19.00
Paksi FC-Diósgyőri VTK 21.05

A tabella:
1.  Ferencváros                           31 22   7   2    57-23  73 pont – már bajnok
2.  MOL Fehérvár FC                  31 17   8   6    54-28  59
3.  Mezőkövesd Zsóry FC           31 14   8   9    42-29  50
4.  Puskás Akadémia FC            31 13  11   7    49-39  50
5.  ZTE FC                                  31 11   9  11    49-41  42
6.  Diósgyőri VTK                        31 12   5  14    38-46  41
7.  Budapest Honvéd                  31 11   8  12    31-40  41
8.  Kisvárda Master Good           31 11   5  15    39-42  38
9.  Újpest FC                              31 10   7  14    38-44  37
10.  Paksi FC                               31 10   7  14    41-50  37
11.  Debreceni VSC                     31 10   5  16    46-56  35
12.  Kaposvári Rákóczi FC          31  4   2  25    25-71  14 – biztos kieső