A Magyar Természettudományi Múzeum, MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói a páncélos dinoszauruszok (Ankylosauria) szociális viselkedését vizsgálták legújabb kutatásukban.
A paleontológusok azt kutatták, hogy egyes dinoszauruszok miért szerettek egymás közelében élni, míg mások miért törekedtek arra, hogy fajtársuktól tartsák a biztos távolságot.
Munkájuk eredményeit a Cretaceous Research című szakfolyóiratban publikálták a kutatók.
„A napjainkban megfigyelhető nagytestű növényevő állatok gyakran élnek egy vagy több generációt magába foglaló csordákban, mely életmód feltételezése logikusnak tűnhet a nagytestű növényevő dinoszauruszok esetében is” – írják a vizsgálat eredményeiről beszámoló közleményben.
Mint hozzáteszik, a dinoszauruszok társas életmódjára utalhatnak az úgynevezett „tömeges halálközösségek”, melyek olyan egyedek maradványait tartalmazzák, amelyek nagyon rövid idő alatt ugyanazon esemény következtében vesztették életüket, így indirekt módon arra utalnak, hogy az élőlények a haláluk előtt kisebb-nagyobb csoportokba tömörülhettek.
A kutatók szerint az ankylosauriáknak nevezett páncélos dinoszauruszok esetén azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű. A dinoszaurusz csontvázanyagok többsége arra utal, hogy ezek az élőlények inkább kedvelhették a magányos életmódot.
A kutatási téma alapját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz csontváz adta, melyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő, azt sugallva, hogy az ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak – írják.
A vizsgálat során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria – a Gastonia és a Pinacosaurus – esetében is feltételezhető a társas életmód.
A kutatók szerint a társas életmódnak több hátránya is lehet az élőlények számára: amellett, hogy megnöveli az egyedek közötti versengést az élelemért és más forrásokért, megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is. Pozitív hozadéka viszont, hogy a csordában élő élőlények egyedeihez nehezebben férnek hozzá a ragadozók. Azonban a nagyobb testtömeg, valamint a defenzív struktúrák (például a szarvak, tüskék) jelenléte is védelmet nyújthat a ragadozóktól, így lehetővé válik a magányos életmód.
„Munkánk során összehasonlítottuk az ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható, hasonló jellegű struktúrákkal és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben. Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra gyakorolt predációs nyomás a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszainak ismeretében igen magas lehetett” – fejtette ki Botfalvai Gábor a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa,.
A társas életmód másik negatív hozadéka, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez.
Ezt figyelembe véve, az ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste, és a testüket borító nehéz páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást.
Továbbá kimutatható, hogy a legtöbb páncélos dinoszaurusz végtagjaira jutó testtömeg aránya jóval nagyobb, mint más növényevő dinoszauruszok esetén, mely szintén a csoportos életmóddal járó folyamatos vándorláshoz szükséges energiahatékony helyváltoztatásnak ellentmondó anatómiai jellegzetesség. Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra – azaz pont az egyik olyan ankylosauriára, mely valószínűleg csoportos életmódot folytatott – jegyezte meg Ősi Attila az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője.
A kutatók szerint az állatok szociális viselkedését az életterük fizikai strukturáltsága is jelentősen befolyásolja. Azt tapasztalták, hogy a nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak. Az eddigi vizsgálatok megállapításai szerint a páncélos dinoszauruszok tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek.
A magyarországi dinoszaurusz-lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek, mely azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak.
„Természetesen teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett, mikor kerülte vagy éppen kereste fajtársai közelségét. Azonban a mai élővilág beható tanulmányozásával olyan analógiákra tudunk támaszkodni, melyek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz” – fejtette ki Botfalvai Gábor.
A faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az ankylosauria fajok többsége magányos életmódot folytathatott, míg egyéb ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek.
A kutatók szerint ez a tanulmány arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.
A kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, az MTA Lendület Program, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium Új Nemzeti Kiválóság Programjának támogatásával valósult meg.
MTI
Nyitókép:Innermost Limits fotója a Pexels oldaláról